
Tökéletes tisztaság - MÉRGEK NÉLKÜL!




Rólunk írták
Nálatok tényleg olyan szolgáltatást kaptam, ami sajnos ma már nagyon ritka. Itt azt érzem, hogy nem a pénzről szól, hanem tényleg az emberekről és a segíteni akarásról. Maradjon ez így!!!! (Detti)
Alaposan kipróbáltam a mosódiót és a belőle készült folyékony mosószert.
A dióban kevéssé bíztam, mert a sógornőm elég lekicsinylően nyilatkozott róla. Kellemesen csalódtam. Régi ruháim színe kezdett élénkülni.
Szerintem akkor célszerű használni, amikor nem kifejezetten koszos a ruha, inkább csak felfrissítésre szorul, és elég egy gyors 30 perces program. Zokniba kötve pancsoltak a diók, és amikor nem vettem ki időben a gépből, sárga pacnik jelentek meg a zoknin. Ez először megriasztott, de azután simán kijött egy kis langyos vizes dörzsöléssel.
Rendeltem újabb csomag mosódiót és egy szappant is. Van jól bevált amerikai folttisztítóm, amit nem kell sikálni, a rejtett foltokkal azonban nem boldogulok. Azért kértem a szappant, ha elmarad egy pacni, gyorsan tudjam orvosolni. Egyébként engem mosómedvével kereszteztek. Mióta anyuka lettem, minden nap mosok, áztatok, sikálok. Ez nálam egyfajta hobbi. Szeretem, ha egy ruha mindig újszerű. Ezért jó a dió, ugyanis magamra már nincs pénz, így a régi gönceimet hordom. Jó, hogy van módszer felfrissíteni őket!
u.i.: Utólagos engedelmeddel fűnek, fának ajánlgatom a honlapodat, és buzdítok a vásárlásra. (Brigitta)
Megkaptam a mosódiót, ma már azzal mostam az elutazásunkból maradt szennyest és abszolút elégedett vagyok - ezennel teljesen vegyszermentesítettem a háztartást, hiszen már csak a mosópor kiváltása maradt. (Kriszti)

Az 1 kg mosódióhéj 5 kg-os mosógépben 200-240 mosásra elegendő, ami heti 3-4 mosással számolva egy éves adag.
Ha bármilyen márkájú hagyományos mosóporral szeretnél ennyiszer mosni, 20-24 kg-ot kéne belőle hazacipelned,
ha hagyományos folyékony mosószerrel, akkor 15-18 l-t (a gyártók ajánlása szerint)...
A mosódióhéj használata:
Figyelj arra, hogy, ne felejtsd bent a mosás végeztével túl sokáig a gépben a ruhákat, hiszen a mosódió szerves anyag, így hamarabb lesz dohos szagú a mosásod, mint a hagyományos mosóporok esetén. Persze ha ez mégis megtörténik, akkor sincs gond, egy extra adag öblítővel újra át kell pörgetni a mosást és kész.
Ha egymás után mosol, csak rakd be az egyik mosásból kivett mosódiós zsákot a másik mosásba (3-4-szer egymás után), bár arra érdemes figyelni,
hogy pl. a fogós piros ruháktól elszíneződhet a mosózsák, ami egy magasabb hőfokú fehér mosásnál érdekes rózsaszín árnyalatokat eredményezhet.
Érdemes ezért több vászonzsákot használni...
Ha hosszabb idő telik el két mosás között, a mosódiót a zsákkal együtt szárítsd meg (tedd a radiátorra vagy a napra). Ha teljesen kiszáradt, a következő mosás előtt érdemes újra beáztatni egy pár percre.
Az alábbi kép bemutatja, hogyan néz ki a mosódió az egyes mosások után:


Hozzászólások
user04374
2010.07.01 16:51:53
Sziasztok!Nagyon kedves ismerősömtől hallottam a mosódióról,kipróbáltam és rögtön rendelt mert szerintem fantasztikus.Szeretném a többi terméketeket is kipróbálni. Üdv: Magdus
Ha szeretnél hozzászólni, jelentkezz be! Ha még nem regisztráltál, akkor itt megteheted!

2010.09.06
Zakariás napja

Keresés
Friss

Kata Natura Kft., adószám: 22613868-2-08, cégj.: 08-09-019649, székhely: 9400 SOPRON, Kőszegi u. 86. tel.: +36-30-9595022 E-Mail: kataboltja@gmail.com